Világegész és töredék Kegyelem

Kritikák

"Erdélyi rendkívüli érzékkel nyúl klasszikusainkhoz, azzal az igénnyel, hogy megteremtse róluk alkotott külön véleményét, egyéni színpadi adaptációját. Pontosan tudja, hol rejtőznek a hangsúlyok, amiket mi nem találunk meg, vagy amiket másképp értettünk eddig." — Hegyi Béla
"Erdélyi kitűnő médiumnak bizonyult; annyit tett csupán, hogy a versek helyzeti energiáját szellemi energiává alakította, s úgy játszott hallgatóival, ahogyan az a halálosan komoly játék lélektanában megíratott. … Kevés előadónkban van ennyi alázat!" — Szaló Péter
"…Erdélyi György … tekintete, s beszéde tisztaságát belső tartásával teszi hitelessé, s szinte észrevétlenül - akár a házatlan, kúttalan virágoskert sosem mutatkozó gondozója - szerez örömet szemnek, fülnek, léleknek, előadó estjein." — Jávor Ágnes - Film-Színház-Muzsika - 1985.
Erdélyi György portréja

Életút

  • 1963-ban a Ki Mit Tud televíziós vetélkedőn díjat nyertem Ascher Oszkár ekkor szerződtetett a Déryné Színházhoz.
  • 1966 és 69 között a Metró, a Szkéné színpadokon (Keleti István), az Egyetemi Színpadon Ruszt József, Fodor Tamás rendezéseiben dolgoztam.
  • 1969 és 71 között Párizsban tanultam, innen hazajőve az Irodalmi Színpad, majd a Bartók Színház tagja lettem.
  • 1968-ban előadóművészi diplomát nyertem, azóta több mint 50 önálló estet készítettem.